|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 38 találat | lapozás: 1-30 | 31-38 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gidó Csaba 2016. február 22.Elitek Háromszéken: önmagával rímelő történelemAz 1848-49-es forradalom, szabadságharc és a második világháború közti időszak eseményeit és a társadalom meghatározó szereplőinek viszonyát elemzi az Elitek Háromszéken a 19–20. században című kötet, amelyet hétvégén mutattak be Sepsiszentgyörgyön. A Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában megjelent kötet tanulmányait Tóth Szabolcs, Tăraș Silviu, Nagy Éva, Lőrinczi Dénes, Tóth Bartos András, Kelemen Kálmán, Nagy Botond, Gazda Enikő, Tóth Levente, Pál Judit, Pál János és Gidó Csaba írta. A 2014-ben megkezdett kutatásokat Novák Csaba Zoltán vezette. Az egyes fejezetek Háromszék történelmének egy szeletét vizsgálják, bemutatva, hogy a székely többségű megye miként kapcsolódott be a magyarországi és romániai politikai, gazdasági és szellemi életbe. A tizenkét tanulmány szerzői rávilágítanak, hogy a helyi vezetők és értelmiségiek miként képzelték el a régió jövőképét, illetve ezt a változó történelmi időszakok során milyen teremtették meg. „Nem szakavatott személyek számára első olvasatra talán száraz lehet a kötet tartalma, viszont szakavatott történész számára fontos, új megvilágítást nyújt” – összegzett Sztáncsuly Sándor történész. Elmondta, a kiadvány nagyon sokszínű, hisz a nemesi létforma utóéletétől az egyházi elitet, a közművelődési intézményeket, a gazdaság szempontjából meghatározó szereplőket, a kisebbségi érdekképviseletet, valamint a helyi szocialista vezetők identitástudatát is taglalja. „Összességében elmondhatjuk, hogy a székelyföldi elitről a modern székelyföldi elit készített egy minden szempontból igényes kötetet” – méltatta a történész a tanulmányokat. Novák Zoltán kifejtette, a kiadványnak van egy kerete, azaz az elit szemszögéből közelítik meg a tanulmányok témáit, és olyan problémákat járnak körbe, mint a kormányválság, a földtulajdon helyzete, a munkahelyteremtés, az egyház és közösség viszonya, a közszállítás kérdése vagy a mezőgazdaság problémája. „A történelem, ha nem is ismétli önmagát, de rímel önmagával, így aki ezt a kiadványt a kezébe veszi és olvasni fogja, az ma is aktuális kérdéseket találhat benne” – fogalmazott Novák Zoltán, kiemelve: egy kisrégiót, valamint egy közösséget érintő kérdésre elsőként az elit fogalmaz meg válaszokat. „Tulajdonképpen egy sorozat újabb kiadványáról van szó, s a legfontosabb: ezek a könyvek a gyökereink hiteles történetét mutatják be. Fontos, hogy az újrakiadások helyett forrásfeltárásokat, alapkutatásokat és az ebből születő kiadványok megjelenését szorgalmazzuk, s ezúttal elérkeztünk a több éves munka szüretéhez” – méltatta a kötetet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve: hasonló könyveket készülnek román és angol nyelven is kiadni. Bencze Melinda. Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 24.Nemzetközi hadtörténeti szimpóziumAugusztus 28-án Marosvásárhelyen és 30-án Brassóban nemzetközi hadtörténeti szimpózium lesz, amely Románia részvételét taglalja a 100 éve kitört első világháborúban. A rendezvényt a Hitel Erdélyi Szemle szervezi, főtámogatója Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, partnerek: az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Budapesti Hadtörténelmi Múzeum és Intézet, a Román Akadémia George Barit Történelmi Intézete, a Román Katonai Múzeum, a Brassói Történeti Múzeum. A Marosvásárhelyi szimpózium 14.40-kor kezdődik a Sapientia EMTE campusában. 15 órakor megnyitják a Kassay János frontképeiből összeállított fotókiállítást. A tudományos előadások 16 órakor kezdődnek. A felvetett témák között szerepel Románia hadba lépésének diplomáciai előzményei (Hajdu Tibor, Budapest), Románia helye az osztrák-magyar vezérkar stratégiai tervezésében. (Pollmann Ferenc, Budapest), a nagy orosz visszavonulás és a román hadba lépés dilemmája (Cosmin Ionita, Bukarest), Románia hadba lépésének hatásai a dunai hajózásra (Krámli György, Budapest), A romániai zsidóság és az első világháború (Nastasa-Kovács Annamária, Kolozsvár), Arthur Arz von Straussenburg vezérezredes katonai pályafutása (Balla Tibor, Budapest), Soha nem látott fényképek az első világháborúból Tulics Kálmán naplójában (Nastasa-Kovács Annamária, Kolozsvár). Szerdán, augusztus 31-én 16 órától a Marosvásárhelyi Bernády Házban A háború megjelenése a határszéli Háromszék vármegye gazdasági mutatóiban címmel tart előadást a Sepsiszentgyörgyi Nagy Botond. Az erdélyi vasúti alkalmazottak a nagy háborúban címmel a Székelyudvarhelyi Gidó Csaba, míg a román hadba lépést követő menekülés kutatásainak forrásairól a Budapesti Veres Emese értekezik. Ugyanott 18 órától bemutatják Koszta István és Marossy Géza Az 1916-os erdélyi elégia (Székely Kálvária) című dokumentumfilmjét. Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 28.Falutalálkozóval ünnepeltek a recsenyédi templom 180 éves évfordulójánÚrvacsoraosztásos, püspöki istentisztelettel, Somos-koncerttel, néptáncelőadással ünnepelték a szombati első falutalálkozón a recsenyédi istenháza megépítésének 180. évfordulóját. Az élmények mellett mAradandó emlékjelet, kopjafát avattak. Ki-ki kézbe veheti az egyházközség múltját, jelenét bemutató füzetet, és látogatható a recsenyédiek múltbéli pillanatait megörökítő fotótárlat a gyülekezeti házban. Több mint kétszázan töltötték meg az 1836. augusztus 20-án felszentelt templomot. Szépszámú küldöttséggel képviseltette magát a testvértelepülés, Fülpösdaróc, illetve hárman ellátogattak az Amerikai Egyesült Államokból, a bremertoni unitárius univerzalista testvérgyülekezetből is. Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szószéki beszédében az örömmel vállalt és megvallott istenhitre bátorította a gyülekezetet. Ne hagyják kiürülni, múzeumszámba menni templomukat. A kopjafaavatón Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese és a világi vezetők mondtak ünnepköszöntő gondolatokat. A Somos zenekar csodálatos muzsikálása a templom méltó születésnapi köszöntése volt – vallja Nagy Adél helyi lelkész. A kilenc felnőtt és tucatnyi gyermek megtöltötte a templom piacát, az általuk előadott, a protestáns énekeskönyvek népzenére hangolt énekeire rezonált a közönség és az imádsággal megszentelt hajlék is. Recsenyédiek az első világháborúban című előadásában Gidó Csaba történész a falu emberi, lelki és anyagi áldozatairól beszélt. Harminc, az 1935–44 közötti időszakban készített fotográfiát tartalmaz az egyházközségnek helybéliek által adományozott vagy kölcsönadott, illetve a Kováts fényképészet archívumából beszerzett képek gyűjteménye, melyekből többet is megörökít a Gidó Csaba által szerkesztett falufüzet. A Recsenyéd képekben című tárlatról Szász Hunor történésztől megtudtuk: a gyülekezeti ház tizenöt fénnyel írt emlék kiállítására alkalmas. Látható a templomnak a 100. felszentelési évfordulón megörökített állapota, konfirmáló csoportok, a templombelső és istentiszteleti pillanatkép is. A férfiakat, fiatalokat Fazakas Jenő és Bede Emil lelkészsége idején kapták lencsevégre. Kiemelendő a honvédek recsenyédi bevonulásáról 1940. szeptember 11-én készült fénykép. Látható az iskola és az egykori Hangya Szövetkezet épülete, és az iskolaudvaron tartott népes táncmulatság kinagyított pillanatképe. Érdekességképpen említette Szász Hunor a recsenyédi nagykanyarban bedőlt mentőautót ábrázoló fotográfiát, illetve az egymás mellé helyezett három falupanorámát, amelyeket ugyanabból a szögből fényképezett előbb 1935-ben Kováts István, majd 1980-ban Zepeczáner Jenő, s a sorozatot az idén májusban készült felvétel zárja. Sokan megtekintették a fotótárlattal egyidejűleg megnyitott, az elszármazott Szakál, szül. Dáné Gizella tanítónő udvarhelyszéki varrottasokat tartalmazó kiállítását. Majd fellépett a Homoródszentpálon tanuló gyermekek Csillagvirág néptánccsoportja. A falutalálkozót a Nagy testvérek, Zoltán és Levente táncműsora zárta. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2016. augusztus 30.Nemzetközi hadtörténeti szimpóziummalRománia háborújára emlékeznek Vasárnap kezdődött és holnap ér véget a Románia 1916. augusztusi első világháborús hadba lépésének centenáriuma alkalmából szervezett, magyar és román történészek részvételével rendezett nemzetközi hadtörténeti szimpózium, melynek első napi előadásait a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karának épülete látta vendégül. A rendezvénysorozat tegnap, valamint ma Brassóban határjárással és dokumentumfilm-bemutatóval folytatódott. A tudományos program holnap Marosvásárhelyen, a Bernády Házban tartandó előadásokkal zárul, illetve itt is bemutatják az 1916 – Erdélyi elégia című dokumentumfilmet. A vasárnapi tudományos program Koszta István hadtörténelmi író, újságíró köszöntőjével vette kezdetét, majd a résztvevőket a házigazda Sapientia részéről Dávid László rektor, a főtámogató Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Lukács Bence Ákos konzul, az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről Sipos Gábor elnök üdvözölte. Az első világháború keleti frontjain készült eredeti fotókból álló kis kiállítás is nyílt, melyet Cseke Gábor író nyitott meg. A román hadba lépés 1916. augusztus 27-én a Román Királyság az antant hatalmak oldalán belépett az első világháborúba, Erdély megtámadásával. Az akkor hét és fél milliós lakosságú Románia lélekszámához képest óriási, 800 ezer fős hadigépezetet állított fel mintegy 400 ezer fegyveressel. Ennek háromnegyede indult meg az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, hogy megkaparintsa a régóta áhított Erdélyt. Ma már tudott, hogy a román támadás egyáltalán nem váratlan árulás volt, a meglepetés csupán annyi volt benne, hogy a románok a Monarchia hadvezetése által vártnál két héttel korábban támadtak. Bukarest addig papíron ugyan a központi hatalmak szövetségese volt – a hármas szövetség kültagjaként már 1883 óta, és legutóbb 1913-ban írta alá Károly király a szövetségi szerződést Németországgal és a Monarchiával, de ezt a német származású Hohenzollern-ági román uralkodó sosem ratifikáltatta a Bukaresti parlamenttel. Az első világháború kitörésekor Románia már eleve a semlegességet választotta, és a németbarát Károly halála, illetve Ferdinánd trónra lépése után egyre erőteljesebbek lettek az antantbarát hangok. A papíron létező német–osztrák–magyar szövetség a szerződés titkossága miatt nem volt szélesebb körben ismert. A monarchia hadvezetése tisztában volt azzal, hogy Erdélyt csak látszólag védik jól a Kárpátok, a sok szoros és hágó számos átkelési lehetőséget kínált egy támadás eshetőségére, erődrendszer kiépítésére viszont nem volt pénz, továbbá számos katonai vezető gyanakvását elaltatta az 1883-as szövetségi szerződés. A még a háború előtti tervek azzal számoltak, hogy a védtelen hágókon beözönlő románokat az erdélyi népfelkelők, csendőrök és kisszámú katona feltartóztatja a Maros–Kis-Küküllő vonaláig, amíg a Monarchia erősítése meg nem érkezik. Lényegében így is történt. Bukarest hosszas sürgetésre 1916. augusztus 17-én aláírta a titkos szerződést az antanttal, elkötelezve magát a hadba lépésre és arra, hogy semmi esetre sem köt különbékét a központi hatalmakkal, cserébe pedig megkapja Magyarország területét egészen a Tiszáig. Ám a románok eltaktikázták magukat, túl sokáig vártak, lekéstek az orosz Bruszilov- offenzíva első feléről, amelynek célja a központi hatalmak összeroppantása volt – jobb időzítéssel kiüthették volna a négy fronton is a csodával határos módon kitartó Ausztria-Magyarországot. Végül augusztus 27-én éjszaka 300 ezer emberrel 18 különböző ponton, csaknem tízszeres túlerővel rohanták le a szinte teljesen védtelen Erdélyt, miközben a Monarchia két- három millió fős hadserege három fronton harcolt. Szeptember közepéig a támadók elfoglalták Brassót és Csíkszeredát is, miközben az Erdély felmentésére átdobott 9. német és az összeszedett 1. osztrák–magyar hadsereg lassan tudott felfejlődni, mert a vasútvonalat leterhelték a menekülők. Szeptember közepére azonban a központi hatalmak hadseregei is felkészültek a válaszra, és bár létszámuk alulmúlta a románokét, harcértékben messze erősebbek voltak. Az orosz fronton edződött monarchiabeli katonák és a Falkenhayn által vezetett német hadsereg nagy erővel tört előre, és városról városra felszabadította Erdélyt. Időközben az Ókirályságban mAradt százezres román hadsereg sorsa sem alakult jobban, amelynek a bolgár–román határt kellett volna tartania az erdélyi offenzíva ideje alatt: az August von Mackensen német tábornok által megszervezett Dunai Hadsereg nemcsak a románokat, hanem a felmentésükre érkező orosz seregeket is szétverte. A románok védekezésre kényszerültek Erdélyben is, de nem bírták a nyomást, az osztrák–német–magyar csapatok három hét alatt tönkreverték őket. Októberben a harcok már áthelyeződtek a Román Királyság területére. A román ellenállás villámgyorsan felmorzsolódott, Mackensenék október végén bevonultak Konstancára, az erdélyi hadsereggel egyesülve pedig a központi hatalmak seregei elfoglalták a Bukarest környéki erődrendszert is, és 1916. december 6- án bevonultak a román fővárosba. A román hadsereg csaknem teljesen megsemmisült, Ferdinánd király Jászvásárra menekült, az ország teljes meghódítását csak a megérkező cári seregek, valamint az angol és francia fegyverszállítmányok tudták megakadályozni. A front megmerevedett, a Román Királyság háromnegyede német és osztrák–magyar megszállás alá került: a németek rengeteg kőolajat termeltek ki a román mezőkről, a monarchia pedig tulajdonképpen az innen nyert élelmiszerkészletekből tudta ellátni hadseregét a következő évben. A román hadsereg francia kiképzőtisztek és fegyverzet segítségével jelentősen megerősödött, azonban Oroszországot 1917 végére kiütötte a háborúból a bolsevik hatalomátvétel, a románoknak egyedül pedig esélyük sem volt. Ezért Ferdinánd fegyverszünetet, majd 1918 májusában békét is kötött a központi hatalmakkal, amelynek értelmében Bulgária megkapta Dobrudzsát, a Monarchia pedig mintegy 5600 négyzetkilométernyi határsávot a Kárpátokban, míg Romániát Besszarábiával kárpótolták. Ferdinánd azonban ezt a békeszerződést sem ratifikáltatta a parlamenttel, és a hadsereget sem szerelte le, hiába írta elő azt az egyezmény. Így a Monarchia tervei között szerepelt, hogy 1918 őszén erővel szerez érvényt a lefegyverzésnek, erre azonban a központi hatalmak veresége és Ausztria-Magyarország szétesése miatt már nem kerülhetett sor. A román hadsereg pedig ismét megindult Magyarország ellen, másodszor már sikerrel. Diplomáciától a gazdasági vonatkozásokig A szimpózium keretében vasárnap Románia hadba lépésének diplomáciai előzményeiről Hajdu Tibor Budapesti kutató értekezett. A nagy orosz visszavonulás és a román beavatkozás dilemmáját Cosmin Ionita Bukaresti történész előadása dolgozta fel. Románia helyéről az osztrák-magyar vezérkar stratégiai tervezésében Pollmann Ferenc Budapesti tudományos kutató mutatott be előadást. A romániai zsidóság első világháborús részvételéről Lucian Nastasa-Kovács Kolozsvári kutató értekezett. Báró Arthur Arz von Straussenburg vezérezredesről, az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének utolsó vezérkari főnökéről és megbízott főparancsnokáról, Erdély védőjéről Balla Tibor Budapesti hadtörténész adott elő, Románia hadba lépésének a dunai hajózásra gyakorolt hatásáról a szintén Budapesti Krámli György kutató tartott előadást. Nastasa-Kovács Annamária Kolozsvárról dokumentumértékű fényképeket bemutató előadással jelentkezett. A rendezvénysorozat tudományos programjának holnap délután, a Bernády Házban 16 órától esedékes záró részében Nagy Botond Sepsiszentgyörgyi levéltáros A háború megjelenése a határszéli Háromszék vármegye gazdasági mutatóiban címmel tart előadást. Erdélyi vasúti alkalmazottak a nagy háború forgatagában címmel Gidó Csaba Székelyudvarhelyi kutató értekezik. A román betörést követő menekülés kutatásának forrásait Veres Emese Budapesti kutató előadása mutatja be, míg A román betörés történetének forrásai a Marosvásárhelyi református levéltárban címmel Berekméri Árpád-Róbert tart előadást. Az értekezéseket követően Koszta István és Marossy Géza 1916 – Erdélyi elégia (Székely Kálvária) című dokumentumfilmjét is bemutatják. Benedek István Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 9.Új LustraA Székelyudvarhelyi múzeum új székhelye, a Haberstumpf-villa gazdag tevékenységgel és színvonalas programokkal való megtöltésére tett ígéretével indítja a Lustra harmadik évfolyamát a múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán. A folyóiratot ismét változatos tartalom jellemzi: Salló Szilárd, az Udvarhelyi Forrásközpont néprajzosa az énlaki juhászat 20–21. századi változásairól közli újabb kutatási eredményeit, Mihály János történész 16–17. századi Székelyföldi tánctörténeti adalékokat ad közzé, Bicsok Zoltán levéltáros folytatja a Csíkszeredai levéltár fondjait ismertető sorozatát, ez alkalommal a csíksomlyói-Csíkszeredai római katolikus gimnázium iratait ismertetve. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek az 1916. évi román megszállás dokumentumaiból közölnek, Veres Péter muzeológus Sikó Miklós iklándi-vadadi Filep Lászlóról készült rajzát hozza közelebb az olvasókhoz. Tóth Boglárka, Sófalvi András, Botár István és Grynaeus András folytatják az udvarhelyszéki templomtornyok dendrokronológiai keltezéséről 2015-ben indított cikküket, Nyárádi Zsolt régész-történész Székelyudvarhely régi piacteréről közöl nem csak ásatási eredményeket. Két kötet is bemutatásra kerül: Róth András Lajos könyvtáros-történész a Székelyföldi jelképkutatás újabb kötetét, a Székely jelképek pecséten, címerben című 2015-ben megjelent tanulmánykötetet, Bernád Rita, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár főlevéltárosa Bicsok Zoltán Koronák, hat tyúk, liliomok – Crini, coroane, lebede című kétnyelvű kötetét ismerteti. A folyóiratban rövid felvezető és részlet található a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában 2016-ban megjelent Székelyföld története háromkötetes monográfia bevezetőjéből. Külön figyelmet érdemel Reisz T. Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára címzetes igazgatójának írása Székelyudvarhely címeréről a Magyar Nemzeti Levéltár Budapesti palotájában. A cikkeket forrásértékkel bíró illusztrációk kísérik. A kiváló nyomdai kivitelezésben megjelenő, 64 oldalas folyóirat harmadik évfolyamának kiadási költségeit a Bethlen Gábor Alap támogatja. Élő Székelyföld Munkacsoport eloszekelyfold.wordpress.com 2017. április 21.Az egykori város: Pálffy János emlékezeteHuszártiszt, államtitkár és forradalmár volt, halálra ítélték, kegyelmet kapott. Nem sok március 15-én esik szó róla. 160 éve hunyt el. "Végre a tömegből felkelt Pálffy János, arcán a férfias lelkesültség komoly vonásai s azon őszinte bizalom, melyet tőlünk mindig érdemelt és bírt, mély és várakozó csendet varázsolt elő" – írja róla kortársa, a firtosmartonosi Gálfi Mihály újságíró 1848 tavaszán, amikor az akkor 44 éves Pálffy János szólásra emelkedett az események sodrában Székelyudvarhelyen. A forradalom tíz éves évfordulóját azonban már nem érte meg – addig azonban hosszú volt az útja ennek az alig 53 éves korában elhunyt udvarhelyszéki politikusnak. Lehetett volna nagyobb, de a szabadságharccal együtt bukott. Az unitárius kollégiumból a huszárezredbe A Nyikó-menti kis faluban, Tarcsafalván született 1804. január 10.-én, de olyan kutató is van, aki júniust ad meg születési hónapjaként. Nem paraszti sorból származott, mert családja az ősi székely primorok közül való – apja széki alkirálybíró és pénztárnok volt, aki a keresztúri gimnáziumban taníttatta a fiát, majd az ifjú János 1816-ban Kolozsváron, az Unitárius Kollégiumban tanult. Öten voltak testvérek, Elek bátyja főjegyző volt, Antal öccse katona, aki a Napóleon ellen vonuló huszárok között volt, de lovaglás közben pipája halálra sebezte, Dénes öccse pedig a Nyikó-mente egyik „helytartója" volt, erőszakos ember hírében állt. Három fiútestvére mellett volt egy húga, Anna. János Kolozsváron eminens tanuló volt, tanulmányai végeztével, 1825-ben belépett a hadseregbe, huszártiszt lett – katonáskodásának állomásairól, tevékenységéről azonban keveset tudunk, tíz év után, 1935-ben főhadnagyként szerelt le, közben Ausztriában és Olaszországban szolgált. A század harmincas éveiben olaszországi utazást tett, majd hazajött és Küsmödön gazdálkodott. Vidéki életmódjába azonban belefért az írás és az olvasás, kultúrembernek számított, illetve a feljegyzések szerint szerelmes lett Dénes öccse feleségébe – Pálffy Jánosnak azonban nem lett családja, gyermektelenül halt meg. Aki felelőtlennek tartotta Kossuthot Pálffy a negyvenes évek elején lépett be a közéletbe, az Erdélyi országgyűlés Küküllő vármegyei követe lett. Egyre többet járt Pestre, ahol a kor nagy alakjaival is megismerkedett, Batthyány Lajossal, Széchenyi Istvánnal – utóbbi akkora hatással volt rá, hogy egyik országgyűlési beszédében tartott az erdélyi gazdasági egyesület és egy erdélyi tudományos akadémia megalapítását is sürgette. Legtöbbet odahaza tartózkodott, Székelyföldön, de azt is tudjuk róla, hogy 1845. május közepe táján Kolozsváron találkozott Deák Ferenccel és Vörösmarty Mihállyal. 1848. március 25-án Pálffy János Székelyudvarhelyen az események élére állt. Megérkezett már a pesti események híre, s a dolgok itt is felgyorsultak: a május 2-án tartott udvarhelyi teljes székgyűlésen a felvonult tömeg „egyhangú lelkesedéssel" választotta meg Pálffy Jánost és ifj. gr. Bethlen Jánost követnek a kolozsvári országgyűlésbe, majd rövidesen a pesti országgyűlésbe kerül, illetve az uniós törvény szentesítése végett az országgyűlés őt és Weér Farkast küldte Innsbruckba V. Ferdinándhoz. Kossuth Lajos alakja mára annyira mitizálódott, hogy az utókor nem nagyon tesz fel kérdőjeleket tevékenységével kapcsolatosan – azonban kortársai igen, köztük Pálffy János. Habár Pálffyt hívták a forradalmi kormányba Kossuthék, ő ezt nem vállalta el, sőt a visszaemlékezéseiben felelőtlen politikusnak tartotta Kossuth Lajost, amiért a fegyveres harcba belerángatta a magyarokat. Az első felelős minisztériumban pénzügyi államtitkár és a képviselőház első alelnöke, a Honvédelmi Bizottmány tagja lett – ám 1849 elején, látva a súlyos belpolitikai, magyar-magyar csatározásokat, lemondott. „Kimondva röviden: nem érzem magamat azon helyzetben, hogy betölthetném e tisztemet, mellyel felruházni méltóztattak; azért méltóztassanak megengedni, hogy szintúgy az elnökségről, de mindenesetre a honvédelmi bizottmányi tagságból kilépjek." – mondta ekkor. Tüdőbaja is egyre súlyosbodott. Haynautól kapott kegyelmet A szabadságharc elbukásakor, a világosi fegyverletételt követően Kolozsváron tartózkodott, a részvétele miatt bujdosni kényszerült – ám néhány hónap múlva, októberben úgy döntött, hogy önként jelentkezik Haynaunál Pesten – bő fél év múlva, 1850. július 4-én halálra ítélték, de a „bresciai hiéna", a vészkorszak és a megtorlás idejének teljhatalmú ura megkegyelmezett neki. Ha ez nem történik meg, ma Pálffyra a forradalom sokadik mártírjaként emlékeznénk. Végül nem lett az, kényszerlakhelyet jelöltek ki számára, előbb Pesten, majd Sátoraljaújhelyen – csak 1856 őszén, mint súlyos tüdőbetegnek megengedték, hogy hazaköltözzön szülőfalujába, Tarcsafalvára. Végrendelete 1857. január 20-án kelt, abban vagyonát az Erdélyi Múzeumra hagyta. Egészsége nagyon megromlott és még ugyanazon év április 13-án, pontosan 160 évvel ezelőtt elhunyt. Udvarhelyszék egyik 19. századi politikusát sajnos elfeledte az utókor, a rendszerváltás után azonban jelent meg róla néhány cikk és tanulmány. 1999-ben Gidó Csaba és Fecső Zoltán történészek írták és állították össze az Udvarhelyszéki Országgyűlési Képviselők Arcképei című kiadványt, ebben jelent meg róla egy életrajz, illetve Biró Gábor festőművész portré-grafikája, amit cikkünk illusztrálására is felhasználtunk. Pálfy János fő műve a Magyarországi és erdélyi urak című munka, amit 1939-ben Kolozsváron az Erdélyi Magyar Szépmíves Céh jelentetett meg (sajtó alá rendezte Szabó T. Attila) – a két kötetes műből a székelyudvarhelyi Református Kollégium könyvtárában is van példány, benne Pálffy kézírásának reprodukciójával, a két kötet anyaga elolvasható. Erről Egyed Ákos, a kor kiváló ismerője a következőket írja róla: „...emlékirata nem kis mértékben járult hozzá a forradalom és a szabadságharc történeti képének kialakításához. Érdekes lenne összehasonlítani a forradalom idején elmondott beszédeit emlékiratának szövegével, ami valószínűleg jól szemléltetné azt, hogy egy nagy tehetségű, művelt, becsületes szándékú, nagy nemzeti célok szolgálatára vállalkozó politikus miként lett a nemzeti ideálokról lemondó békepárt híve, majd a forradalom szellemét több tekintetben torzító emlékírója." Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2017. november 12.Súlyos és fajsúlyos a szentmártoni tanulmánykötetTours-i Szent Márton püspök emléknapján, szombaton Homoródszentmárton névadójának és a helyi katolikus kápolna védőszentjének ünnepén előbb a búcsún, majd a településről szóló tanulmánykötet bemutatóján emlékeztek a felebarát iránt érzett szeretet és segítőkészség évezredeket átívelő példamutatójára. A búcsús szentmisére összesereglettek a környék katolikusai. A házkápolnában a főcelebráns Gábos Zoltán málnásfürdői plébános a patrónus legkrisztusibb jellemvonásainak árörökítésére buzdította az ünneplőket. Majd a Zoltán Aladár Művelődési Házban a könyvbemutatón a község polgármestere, Jakab Attila olyan példaképként mutatott Tours-i Szent Mártonra, akit mindenkinek követnie kellene, elsősorban az egymást segítésben. A különböző korokból és vidékekről származó, Szent Mártonról szóló krónikás énekeket Sata Attila és Dáné Hedvig tolmácsolta. Both Dávid, az anyaegyházközség Homoródkarácsonyfalva plébánosa Tours-i Szent Márton életútjáról fiatalabb kortársának és tanítványának, Sulpicius Severusnak az írása nyomán beszélt. Kiemelve Mártont mint aszketikus szent remetét, a vitéz katonát, majd mint nyájának jó pásztorát, aki Istennek katonáskodott, a hitért és Krisztusért harcolt. Tanulmányok Homoródszentmárton történetéhez című, „súlyos”, több mint ötszáz oldalas kötetnek „súlya van” a magyar- és helytörténetben is. „Három János” szerzőjét: Fehért, Pált és Gyöngyössyt Gidó Csaba történész kérdezte. A Magyarországon élő, de Abásfalvához és a Homoród mentéhez kötődő Csíky Gábor kezdeményezte – amint Gyöngyössi János fogalmazott – Szentmárton monográfiájának első kötetének létrejöttét, amely a szerzők korábbi átfogó kutatásai alapján egy év alatt állt össze. Piliscsabán jelent meg a Iosephinum Fejlesztéséért Alap kiadásában. Sajnos Csíky Gábor betegség miatt nem lehetett jelen, de családtagjai együtt örültek a kultúrháznyi résztvevővel. Kiaknázhatatlan Az igényes, gazdag grafikai és képanyagot tartalmazó könyv nem tud minden réteget átfogni a település gazdag történelméből, a község arculatát meghatározó családoknak avagy az unitárius templomvárnak a közösségben betöltött szerepéről. De az öt tanulmányba a szerzők belefoglalták a középkori és kora újkori írott dokumentumokat. Kiemelt jelentőségű, hogy Fehér János művészettörténésznek sikerült megszereznie Huszka Józsefnek a régi, lebontott unitárius templomról, annak falképeiről, templomi berendezéseiről készült összes rajzának publikálási jogát. Pál János helyi unitárius lelkész az egyházi élet 1920–1990 közötti gazdag történetét tette közkinccsé, benne a két világháborúnak, az impérium- és rendszerváltásoknak, illetve a kommunizmus megpróbáltatásainak helyi vonatkozásait. Gyöngyössy János történeti grafikus negyven éve foglalkozik a szentmártoni templomvárral – rekonstrukciós rajzai rálátást nyújtanak építéstörténeti korszakaira. Molnár Melinda Pál János homoródszentmártoni unitárius lelkész, történész, Fehér János művészettörténész és Gyöngyössy János mérnök, történeti grafikus: Tanulmányok Homoródszentmárton történetéhez. Székelyhon.ro 2017. november 15.Búcsú és könyvbemutatóA falunak a reformáció előtt Szent Márton volt a védőszentje. A település nevén kívül erre ma más nem nagyon emlékeztet. Többségben unitáriusok élnek itt, de jelentős a reformátusok és a baptisták lélekszáma is. Amikor a szentmise helyszínére igyekeztem – miután megérdeklődtem, hogy merre van az imaház –, a járókelők elmondták, hogy 16 állandó híve van a kis szórványgyülekezetnek, s egy magánházból kialakított kápolnában tartanak itt szentmisét minden harmadik vasárnapon. Nem sok a 16 lélek, de többen vegyes házasságban élnek, a családtagokkal ez a szám akár háromszorosára emelkedhet. Jelesebb alkalmakkor felduzzad a szentmisét hallgatók száma. Ilyen volt ez a mostani Szent Márton-búcsúnap is, hiszen a beszolgáló homoródkarácsonyfalvi lelkész, Both Dávid plébános mellett megjelent az ünnepi szolgálattétel alkalmából Gábos Zoltán málnásfürdői plébános – ő volt a főcelebráns –, valamint Tamás Huba főegyházmegyei ministránslelkész, aki korábban öt évig szolgált a két Homoród-mentén, illetve Mátyás Gábor atya Zeteváraljáról, valamint Kish Albert helyi református tiszteletes. A szentmisét követően közebédre várták az érdeklődőket, akik azért gyűltek össze a Zoltán Aladárról elnevezett kultúrotthonban, hogy találkozzanak a Tanulmányok Homoródszentmárton történetéhez című könyv szerzőivel: Pál János unitárius lelkésszel, aki történelem szakot is végezvén főleg a huszadik század vészterhes társadalmi fordulatainak szakavatott vizsgálója, Fehér János történész-művészettörténésszel, aki a Homoródok-mentén és Erdővidéken is több település múltját kutatta a honfoglalástól az újkorig terjedő évszázadokat felölelő dolgozataiban és Gyöngyössy János történeti grafikussal, aki az igényes és terjedelmes kiadvány illusztrátoraként került be abba a csapatba, amelyet tulajdonképpen ő verbuvált az újabban Abásfalván gyakran tartózkodó Csíky Gáborral közösen. A nyárádkarácsonyfalvi és folyfalvi Csíki nemzetségnek korábban nem volt kötődése a községhez. Csíky Gábor ma családjával együtt Magyarországon él, de néhány évvel ezelőtt Abásfalván ingatlant vásároltak, és így egyre többet tartózkodnak a környéken. A Gyöngyössy Jánossal folytatott baráti beszélgetések során jutottak el arra a szintre, hogy vállalta a kézirat-előkészítéshez és a nyomdai kivitelezéshez szükséges források összegyűjtését. Ez meg is történt, a Csíky-család és a Bethlen Gábor Alap támogatása tette lehetővé, hogy a piliscsabai Iosephinum Fejlesztéséért Alapítvány kiadói hátterével a mű megjelenjék. Fehér János levéltári kutatásai alapján megírhatta az általános történeti bevezető tanulmányt, majd miután megszerezte Huszka József ide vonatkozó rajzait és feljegyzéseit, egy másik dolgozatban a régi – 1888-ban lebontott – unitárius templom kutatásának teljes dokumentációját tette közzé. Ilyen szempontból forráskiadvány ez a könyv. Gyöngyössy Jánossal közösen elkészítették az unitárius templomvár építéstörténetét összegző tanulmányt is. Fehér János másik nagy itteni teljesítménye, hogy kimerítő tanulmányban foglalkozott Musnai Dakó György munkásságával, aki homoródalmási lelkészként több templom kazettás mennyezetének és karzatmellvédjének festésében jeleskedett, ismert munkája Énlakán maradt fenn, de Fehér János bebizonyította, hogy a korábbi homoródszentmártoni templomban is dolgozott az 1661-es tatárbetörést követő felújítás alkalmával. Pál János az egyházi és a közösségi életben – a politikai község kebelében – lezajlott változásokról szóló dolgozatában összegzi a 20. század elejétől az 1989-es rendszerváltozásig zajló eseményeket. Gidó Csaba történész kötetismertetőjében elmondta, hogy akár egy-két éven belül várhatók újabb munkák, hiszen mindhárom szakember tarsolyában rejlik felhalmozott tudás, s nyugodt szívvel rá lehetett volna írni, hogy a mostani könyv csak az első, a bevezetőkötet volt. Igazi nagy ívű tudományos munka ez, amelyek alapján – ha a forráskötetek elkészülnek – nyugodt lelkiismerettel elkészíthető egy rövidebb kivonata, egy hétköznapokban is haszonnal forgatható kismonográfia, amely hosszú időn át szolgálhatja majd mindazokat, akik látogatóként érkeznek, vagy helyiekként kívánják szinten tartani a Homoródszentmárton múltjához kapcsolható hiteles tudásukat. Simó Márton / Hargita Népe (Csíkszereda) lapozás: 1-30 | 31-38
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
